"a pokol is elnyeli"

én is elkaptam. dopping nélkül motyogatórongy vagyok, úgyhogy a mindennapi kenyerem mellé hozzárendeltem az aspirin+cét, meg vmi fura gyógyx-t, amit a doki írt - mert az xx kromoszóma elvtelen tudást hordoz magában, generálva ezzel azt az okosságot, h időben fordulj orvoshoz, "vagy fordulj a fal felé, vagy fordulj fel".
apróka nagyjából jól van, ha eltekintek attól, a napi 3-4 hapcitól, ami után kb a bokájáig lóg a takony az orrából. (bocs, ez 1 fogyókúrás blog. nem mondtam?)
apót is elcipeltem orvoshoz, neki már antibiotikum járt. SZIRUPBAN! bevallom nagy köcsög voltam, mert nem ahhoz az orvoshoz tartozik, akihez én járok, az övé szabin volt, így az enyémnek vezettem elő, h otthon fekszik a nagy és beteg férjem, aki negyedik napja lázas és totál káo, megnézné-e? természetesen megnézi persze, vigyem be azonnal, neki már lehet, hogy komolyabb gyógyszer kell. erre én közöltem, h ne olyan merészen a gyógyszerekkel, mert az én bikám nem nyel be mindent! még a porrá őrölt rubophent is 2,5 óra alatt vette be barackos joghurttal és kizárólag csak két napos intenzív lázas időszak után. szal' tűrje föl az ingújat, nem 1xűen csak egy vírust fogok hozni. röhögött. nagyon. a hűséges asszisztens, julika néni válla is rázkódott a számítógép előtt. hát szóval, miután ilyen szépen előkészítettem a terepet hazaszáguldoztam az emberért. megvizsgálták, torkával semmi, sehol semmi, valószínűleg az izmaira húzódott a gyulladás, mert azok fájnak és még mindig lázas, tehát elkerülhetetlen az antibigyó. néz rá a doki legyűrt vigyorral, h 3 lehetőség van: tabletta, szirup, vagy kúp. ebből a szirup azért nem jó, mert nagy mennyiséget kell meginni belőle a súlyához mérten(v vmi ilyesmi), a kúp meg a lázcsillapítóra vonatkozik, tehát érez magában erőt, h bevegye a tablettát? édes apóm sápadtan rázta a fejét, h ez valószínűleg nem fog menni, erre én, mint hős megmentő közbeszóltam, h de van még injekció is, nem? apó hókefélke vicsort eresztett meg felém, a doki halkan bugyborékolt és julika néni válla ismét vadul rázkódott.
aztán végül megkegyelmeztek neki és maradt a szirup...............amit sikeresen ki is hányt a bevételt követő egy óra múlva.
hogy, hogy lesz ebből gyógyulás, arról fingom sincs.

jaj

a gyerek most nem lázas, viszont krupposan köhög.

az ember nem köhög krupposan, viszont lázas.

én jól vagyok. JÓL VAGYOK

őszinténszólva

úgy megírnám, hogy az emberek alapvetően jók és az, hogy egymás torkát harapdálják, csak a látszat.

miután jól bebábozódtam egynehány napra(hétre), csendes visszavonultságban figyeltem a körülvevő néptömeget és arra jöttem rá, hogy mindegyik érez. tudom nem egy oltári nagy felfedezés, de mégis, ha jobban belegondolunk hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy rajtunk kívül mindenki más él és virul. az oviban szuperanyu a gyerekével, az utcán komótosan billegő nyugdíjas, ismerősünk a rákjával, a szomszéd a párjával, a tárgyalópartner az asztal túloldalán, a régi osztálytársnő, vagy az ellenfél a pályán, aki azt hiszi jobb nálad; nem az, csak ha te is úgy hiszed. a csalhatatlan valóság meg közben az, hogy átsejlik szuperanyu egy-egy kontrollálatlan mimikáján, hogy érzi, oly messze még a szuperanyuság! a nyugdíjas vállát is nyomja jócskán az élet súlya, a rák elleni harcban mindent egy lapra teszünk fel és koránt sem biztos a siker. a szomszéd sem véletlenül csapkodja az ajtót, az asztal túlsó végén lévővel sincs egyéb baj, annyi csak, hogy ő is azt a csatát szeretné megnyerni, amit te. a volt jótanuló mosolya mögött mérhetetlenül irigyel téged - amivel beleesik ugyan abba a csapdába, amibe te is, mielőtt gondolkodni kezdtél ;) és közben senki nem válna meg a saját bajától a másik nyűgjéért cserébe. nem, hidd el, még a rákos sem.

érdekes látni, hogy a sokszor fikázott ribes is ugyan olyan szélmalomharcot folytat, mint én. nálam a plusz energiákat az utálat emészti fel, nála meg az egoizmus szinten tartása. 

érdekes látni azt is, hogyan szelídülnek meg a burzsoá vállalkozókra uszított, prolinak titulált, elshowzott tévét néző emberek a néhány őszinte, közvetlen, segítő szótól és lényegülnek át veszett kutyából elégedett vásárlóvá.

szumma szummárum, az emberek alapvetően jók. a köcsögség csupán védekező mechanizmus.

szóval úgy megírnám....mégis vegyük úgy, hogy nem írtam semmit, mert ha mindezt leírnám félő (murphy), hogy a dolgok holnaptól megmutatnák a sötét oldalukat, csak azért, hogy ne nekem legyen igazam.

asszembasszem

   nyomok egy triplaszaltót. még talán az is egyszerűbben menne, mint bizonyos dolgokat ésszerűen, röviden tömören és legfőképpen érthetően megmagyarázni egy  négyegészöttized évesnek.

újabb fejlődéslélektani állomáshoz érkeztünk: 'kuki'-'nuni' kérdéskör (szándékosan nem írom ennek a korrekt meghatározását, nem akarom segíteni a keresőmotorokat az e témában kutatók hozzám kalauzolásában.)  számomra -és talán a legtöbb szülő számára- rémálomszerű valóságához.  koránt sem egyszerű helyzet, ha a családban akad még egy mindenre kíváncsi, mindent kipróbáló és mindenben végtelenül akaratos négy éves kicsi lány (státuszát tekintve unokatesó), aki magasztosan felnéz az ő félisten aprókájára és eltökélt - bár itt a tök, mint olyan, lehet, h nem a legmegfelelőbb kifejezés a téma szinonímaskáláját tekintve ugye...- szándéka minden szerzett tudását és tapasztalatát megosztani vele. próbálom tiszteletben tartani a gyerek magánéletét, mégis úgy érzem kell írnom erről, mert vele együtt én is fejlődésen megyek keresztül és nagyon nem mind1 hova jutunk. a lényeget tekintve az van, h az én cseppet sem szószátyár suhángom beszélt apjával, mint férfi a férfival, meg hányták-vetették a témát, majd engem is beavattak a részletekbe (szerencsére apónak volt annyi esze, h szólt előtte, h kössem a bugyellárist magasabbra, mert az úr korhatáros témákat feszeget). apó inkább a tiltás és megfélemlítés felé hajlott el, de szerintem ez nem a legjobb 5let, ezért én hosszabb magyarázatba kezdtem, h oké érdekel a téma, beszéljünk róla, nem csúnya dolog, hanem érdekes és tényleg neki nincs kukija és megmutatta és és és...   

de hát bassza meg! mégsem jöhetek a társadalmi elvárásokkal és egyéb prüdériákkal ilyen esetekben! csak azt tudnám, h mivel érveljek, hogyan magyarázzam meg életem legfontosabBikájának, h hogyan, s miként van ez? mivel túl sokat beszéltem, a gyerek belefáradt. a fejében viszont ott ragadt, h apa azt mta ez+az lesz, ha érdeklődök és kíváncsi leszek, úgyhogy most itt állok egy rakás fóbiától elcsigázott és összazavart gyerekkel és nem tudom mi a fenét csináljak, h helyrerakjam a dolgokat.

a jobb emberismerő olvasóknak talán már leesett a tantusz eme letéteményemet (blogomat) olvasgatva, h nem vagyok egy kifejezett határozott alkat  és gyakorta hajszolom bele magamat a félőrült döntésképtelenségbe egy-egy téma túlkombinálásával. pedig a válasz/döntés/helyes út már legtöbbször az elején megfogalmazódik bennem, csak a Hülye Seggtől hülyeségtől  nem látom az erdőt és bizonytalan biztonsági köröket futok feleslegesen. ebben az esetben pl. lehettem volna higgadtabb és felkészültebb is, mert volt szerencsém beszélni szakemberrel erről a témáról még mielőtt szóbakerült volna köreimben, de az a kurta valóság, hogy  gondolatban sem tudtam igazán megfogalmazni a miérteket.

igen, tisztában vagyok vele, hogy ez bizonyos fokú anyai csőd. azonban arra kérném a Tisztelt Olvasó Közönséget, ha esetleg van ilyen irányú tapasztalata ossza meg velem. lehet privát is de ha a hsz-t választja, talán másoknak is segítséget nyújt.

szuri téma

tegnap este moziban voltunk az Óbuda centerben. az ottani patika ajtajára ki volt függesztve egy fénymásolt lap azzal a szöveggel, h H1N1 pánikkeltés. aztán este kaptam ezt e-mailben. gondoltam megosztom a Tisztelt Nagyérdeművel. őszintén szólva magam is ezekre a véleményekre hajlok inkább hallgatni, viszont azt is meg kell mondjam, hogy az üldözési mániám is kezd kicsúcsosodni mindettől... mindenhonnan csak az érdekek beszélnek, semmi sem biztos. még ha be nem is szartam, azért sikerült összezavarniuk. de KIKNEK????? rám van osztva a kísérleti patkány szerep és most tartok a teljes bizonytalanság fázisában, amikor nem tudom, hogy honnan vegyem el a sajtot, hol nem fog megrázni az áram?! tanult tehetetlenség állapota.