lédi pancser

a tegnap esti edzésen bokaszalag szakadást szenvedtem. szó szerint szenvedtem. látványosan, meg minden ami kell. most van a lábamon egy nagyon (rö)helyes zöld-fehér műanyag sin, és marad is még 3 hétig. tekintve, hogy kiállításos hétvégénk van, plusz a jövőhéten lesz az első meccsünk, most legszívesebben felakasztanám magam - az ugye nem árt a szalagoknak?! dr sebészke nevetgélve rombolta porrá játéklehetőségeimre tett, reménykedő pillantásokkal vegyített kérdésemet, egy "na ne szórakozzon már" válasszal. aztán találkoztam még nála is viccesebb emberekkel, akik mind azt kérdezték, hogy félre léptem-e?-muhaha- félre bazmeg, félre@ ostoba köcsögje.
úgyhogy most itt ülök és halálosan sajnálom magam.

NAGYON BOLDOG NÉVNAPOT, APRÓCSKA ÉS ELNÖKASSZONY!

rémek, falak és korlátok

amikor Aprócska még "sehány éves" volt, az öt és fél éves gyerekek óriásinak tűntek. akkor arra gondoltam, de jó lesz majd, ha az én kis dugványom is eléri ezt a kort, biztos kevesebb idegőrlő órától szabadulok. naná, h nem így lett.
abnormálisan hülye aggódós vagyok. valószínűleg kicsit mind azok vagyunk, csak a normálisabbja képes parancsolni az agyának, az enyém meg zabolátlanul rohan egyre őrültebb gondolatok és egyre riasztóbb tézisek felé.
lesem minden mozdulatát, minden kis szempilla rezdülését. ha látom a két kis csíkot a szemei alatt, sejtem, h pár nap és lebetegszik.
megint kinevettek. apó és apróka "másik" sógornőéknél van segíteni egész nap. napközben apó mondta, hogy apróci nem evett - ez az öt és fél éve kitapasztalt egyik jele annak, h kórság van közeledőben. ezen felül persze, h számos más oka is lehet. TUDOM.
most este hétkor még nincsenek itthon, felhívtam őket, h na mizuvan? apó mondja, h vacsizik a gyerek és indulnak. én barom meg rákérdeztem, h nem lát rajta semmit? nincs baja, nem beteg? válasz helyett hallom, h kérdi aprót, h nem vagy beteg? háttérben sógornőtől hallom, a kérdést, h mivan? amire apó gúnyosan válaszol neki, hogy az anyja kérdezte, hogy nem beteg-e a gyerek. erre még mindig a háttérből hangos vihogás melybe belevegyül a sógor hangja is - épp valami nagyon vicceset mondott. rólam. itt kinyomtam a telefont és behajítottam a gyerekjátékok közé.

nem magyarázom, nem mondok semmit pro-és kontra sem. csak leírtam, mert végtelenül elkeseredett, szomorú és magányos vagyok.

az ÁGY

így, csupa nagy betűvel. történt a következő: ma vettünk egy igen helyde'kis ágykeretet, meg egy matracot bele. csuda jól néz ki, tik fa, meg barna pácos, meg minden, csak a matrac! na azt benéztük(tem). pásszol bele széltében, hosszában, de olyan kurva magas, hogy elsőre Erőss Zsolt is visszahőkölne tőle. mer' annyira jól akartam csinálni, a papucsom meg csak bólogatott, hogy "úgy is te tudod jobban anyukám". a keret és az ára is szerelem volt első látásra, és akkor ott volt az, hogy a boltban egy csomó ágy volt, mindegyiken más matrac, én végighencseregtem az összeset és kikötöttem ennél, h ezdekurvakényelmes. gerinckímélő, juhéj! apó is fetrengett rajta egy kicsit, majd leokézta.(nem leokádta). azt meg a franc se nézte, hogy alacsony keretben van, a mi szívszerelmünk meg magas keret.
szóval itthon hárman összeraktuk, ünnepélyesen reáfektettük a gerinckímélőt és akkor jött a nagy bumm.
első döbbenetemben irdatlan röhögés jött rám, a gyereknek tátva maradt a szája, apónak kigúvadtak a szemei. valami ritka ordenáré módon néz ki a pici éjjeli szekrény, a pici gyerekágy és a halomnyi gyerekjáték közepén. (igen, mi egy szobában lakunk a gyerekkel).
mától új időszámítás kezdődik, mostantól nem leülünk az ágyra, hanem felülünk az ágyra. megalomániás köcsögök lettünk.
na, mikor már jól kicsudálkoztuk magunkat, kollektíven feltelepedtünk a 'Kilimandzsáróra' és megpróbáltuk megszokni. apó kérte a tv távirányítóját, én rutinos mozdulattal nyúltam az éjjeli szekrény felé, mely hajdan volt szokás szerint közvetlenül az ágy mellett, vele egy magasságban található - ma már kábé negyven centivel lejjebb van. észlelvén a megváltozott terepviszonyokat váll fölött visszaszóltam, h várjá' édes, leereszkedek érte az alaptáborba, mer' lent hagytuk.
aztán elkezdtem dúdolni személyre szabottan:
jó ízlés gyere haza, honnan jössz, nem érdekel; gyere haza, csak ennyi kell!
plusz egész nap 20-as gyerekbringát hajkurásztunk aprócskának névnapjára és nekem egyik sem felelt meg. pedig 9 boltban voltunk. apó ott tartott, h menjünk inkább vegyünk női ruhákat, azt sokkal tolerálhatóbb szinten űzöm.
mostanság sem nem jellemző rám, hogy értelmes, logikus, előre átgondolt döntésekkel kápráztatnám el a környezetemet.