simogat a múlt

fürdés közben eszembe jutott az a kereskedelemből réges rég kivont csoki, amit ifjonti koromban kétpofára zabáltam a suliban. SÁBA csoki hahh. képet nem találtam róla, de ott van még a régi kapucíner, ez:, nem hogy ehető, hanem egyenesen Isteni finom volt. szemben a ma kapható utódjával, ami a borzalom kategória sztem. ezután, mint egy lavina özönlöttek a boldog serdülőkor kereskedelmi emlékei: pilóta keksz,
zselés szaloncukor
szmena fényképező
rózsaszín impulse
meg a tévében a knight rider, tenkes kapitánya, a tízkor kezdődő diszkók, kondibuci, faklumpa, donald rágó
az a hajdu mosógép, ami akár 30 évig is hű szolgája volt egy családnak
a miénk fehér volt és Borcsának hívták - béke fémforgácsaira...
és végül az, aminél igazibb azóta sincs, pedig már nagyon sok marketingfogást végignyaltam belőle:



a képek az mrretro, retro. network és a retronom oldalakról valók.

mandulás torta

hozzávalók:
30 dkg darált dió
40 dkg porcukor
10 db tojás
1 rúd vanília, vagy 1db vaníliáscukor
tortabevonó (sztem a Mariska a legjobb ide)
1/4 margarin
15 dkg mandula hámozva, felezve, pirítva

tészta:
30 dkg dió, 20 dkg porcukorral, 10 tojás kemény habjával összekever és zsírozott, lisztezett sütőpapírra tepsibe tesz. (nagy, széles tepsi, mert, ha megsült, 3 egyenlő részre kell vágni)

krém:
10 tojás sárgáját 20 dkg porcukorral, 1 rúd vaníliával, (vagy vaníliás cukorral ) gőzön sűrűre főzünk. a tortabevonóból 3 szeletet beleteszünk (késsel kaparva, v. reszelve célszerű). ha kicsit kihűlt, beletesszük a negyed margarint és elkeverjük.
eme krémmel rétegezzük a 3 egyenlő részre vágott tésztát úgy, h a tetejére és az oldalára is jusson. ha ezzel a pepecseléssel készen vagyunk, akkor szépen, precízen a hámozottfelezettpirított mandulával díszítjük. majd, ha megjön az ünnepelt, mehet a remek a pociba.

történések a közelmúltban

szüneteltem azért, mert volt szerencsém részt venni életünk első nemzetközi kiállításán. Magyarországról 9 stand volt. mi hétfőn reggel indultunk lufthansával, főnökanyám, egy angol tolmács, meg én. a bemutatandókat már előtte összegyűjtötte és kivitte a kamion egyben. aprócska még pénteken belázasodott és a 38,5 foktól hétfőre sem akart megválni, úgyhogy nem gyenge gyomorgörccsel és szívsajgással indultam útnak. dráma: a családi tűzhely őrzője kirepült és itthon maradt, mint két árva madár, a férfisereg anyátlanul... DE derekasan helytálltak! apó elhurcolta orvoshoz hétfőn, majd mivel a láz nem távozott, szerdán is. itt már kaptak antibiotikumot és délutántól száműzték még a hőemelkedést is. egyéb tekintetben jó hangulatuk volt, kicsit összekovácsolódtak abban az 5 napban és ez rájuk is fért. pénteken olyan szeretetteljes fogadtatásban volt részem itthon, h azt bárki megirigyelhetné: miközben én azon rettegtem, h a sok hótól egyáltalán elindul-e a gép 17;40-kor, addig a két pasek tésztába töltött virslit sütött (apó saját szeműleg vette a receptet a netről!), virágot vett és takarított. a szerencsének köszönhetően megérkeztem időben ( a düsseldorfi és a ferihegyi repteret csak utána zárták le...) . volt ám örömködés, boldogság és megkönnyebbülés mindenkinél!
a kiállítás a maga nemében szép volt és hasznos is. leszámítva a folytonos aggódást, nagyon élveztem az értelmes beszélgetéseket! még főnökanyám is megjegyezte, hogy mennyire más voltam odakint...mondtam, hogy én itthon is ilyen vagyok, csak nem látszik a sok magamutogatótól...ehh.
ez nem közoldalra való, de leírom: majdnem terhes lettem. két hét pánik (igen, pánik, mert ugyan szeretnék tesót, mégis hideglelést kaptam az eshetőségtől szégyen ide, vagy oda) után szépen a pontos időben a természet eloszlatta a kétségeimet. sz'al a tesóra még várni kell. (halleluja!)
nem úgy az uncsitesóra! ribes terhes. - ezt kinek-kinek az emésztőrendszerére bízom, az enyém kurvára próbálkozik.. magát a tényt sikerül is befogadni és örülök neki, viszont a várható mellékzöngéktől (ezek aztán tényleg nem publikusak), a szőr feláll a hátamon.
tény: nincsenek unalmas napjaink.

a nap fontos híre: aprócska 5 éves lett! Adjon az Isten hosszú, boldog és tartalmas szép életet neked, Kisfiam!