húbazdmeg

átestem életem egyik legmeghatározóbb élményén.  a bajuszgyantán.
hát anyáááááááááád!!!  ez kurvára fáj!!!
 jó, nem kell fönnakadni kicsiségeken, eddig nem kellett, nem foglalkoztam vele és Életem Nője, lelkem ápolója, (mellékállásban reggel nyolctól, este tízig kozmetikus) is azt mondta, hogy nem gáz, pihő.  de most, hogy harmincöt évesen egyedülálló anya-nő, vagy minő(?) lettem és koncentráltan megéreztem több oldalról is a "nem kellek" érzést, szemet szúrt az a pihő is az orrom alatt és hirtelen felindulásból mondtam, hogy szedjük le. változó kort élünk, változtatni, túlélni, s majd élni akarunk - és mégiscsak olcsóbb ez, mint egy mellfelvarrás... jobb apró lépésekben haladni ugye.
szerintem azt fogom csinálni, hogy kipipálom a listámon, hogy ez is megvolt és inkább veszek egy bajuszpödrőt, de hogy én még egyszer soha az életben ilyet nem teszek, az is biztos!

amúgy meg szarul vagyok. szabadon, de szarul. még mindig nagyrészt menekülök a magány elől. aztán van, amikor meg nem, például ma sem. szembefordulok vele, hagyom, hogy elárasszon, hogy megéljem, mert tudom, hogy csak így győzhetem le. kurva keményen, ahogy eddig soha sem csináltam. ez most egy önbiztatásszerű izé, amolyan önnön magam vállon veregetése, hogy bazzmeg, szedd össze magad, fog ez menni, te Bombanő! ilyesmi ;)

bombanő

néhány hét alatt mennyi minden tud átsüvíteni egy emberéleten! itt most inkább a lelki tényezőkre gondolok elsősorban. hihetetlen magasságokból, határtalan mélységekbe tudok sodródni, szinte öntudatlanul, esztelenül. az ingoványos életterep kihoz belőlem olyanokat, hogy még én is csak pislogok értetlenül, hát még mások! eszeveszett gyorsasággal merültem el önálló létem első csalódásában, mely szerint nekem kapaszkodó kell, s támaszra van szükségem...tovább  ragozni nem tudta, mert szikrázó szemekkel beléfolytottam az eszmefuttatást. viszont mementóként pofonbaszott a ténnyel, hogy koromhoz képest milyen jól tartom magam, s ezzel úgy, ahogy volt, kipenderült az életemből. emlékét őrzi sajgó arcom és a mélyen vérző seb a szívemen. mi volt ez, tanulság? egy lélekfejlődési göröngy? apró röge az én fejlődésének? vagy ablak egy párhuzamos világba. 

hűha!

vasárnap, délután fél kettő. anyám felhívott, hogy van-e kedvem elmenni velük ebédelni, mert, hogy olyan régen beszélgettünk cirka tizenöt - húsz éve... és biztos nekem most szükségem lehet rá.   ööö bokáig hatódtam... és már kezdtem más színben látni őt és a világát, amikor beszólt, hogy "de te kerülsz engem". Aztán " nekem is annyi problémám van, úgy kivagyok". ezen a ponton megint sünivé gömbölyödtem és a tüskék alatt megnyugodva konstatáltam, hogy szuper, mindenki a helyén, én itthon takarítok tovább, ők meg nyugodtan gyárthatnak magukban összeesküvés elméleteket ebédelhetnek.

egyedüllét, mint életforma

 ... nem életcél! nekem legalábbis nem az. tök jó, meg minden, egy darabig, de ismerve magam, hiányozni fog a társ. a Társ, mint olyan, szeret, kiegészít, támogat; hagyja, hogy szeressem, kiegészítsem és támogassam. meg tulajdonképpen remélem is, hogy hiányozni fog olyan normálisnak mondható módon, hogy tegyek is érte. annyi elvált, bekeseredett, baszatlan ribancot láttam már és irtózom a tudattól, hogy eme cselekedettel esetleg növeltem az esélyeimet erre a címre.

baromi érdekes a szituáció körülöttem, mert mióta külön költöztünk, kicsit olyan behúzott nyakkal közlekedek mindenfelé, számítva a "jaj hallottam mi történt!" "miért?" "mi az oka?" "mé' nem volt az úgy jó?" és ennél nyomulósabb kérdésekre, az utca emberétől és a rokonoktól is. ezzel szemben az eltelt idő alatt, őszinte és mély megrökönyödésemre, egyetlen egy ilyet sem hallottam. ma például nagybátyámék voltak itt és tudom, hogy anyuékkal ától zéig átcsámcsogták már a kialakult helyzetet mégsem szóltak egy megveszekedett szót sem róla nekem.

gyakorlatilag most két verzió lehetséges: 

Á/ kiemelem a nyakam a vállaim közül és elhiszem végre, hogy senki nem akar megkövezni.

BÉ/ sk. indítom be a pletykagépezetet még most, amíg felkészült vagyok, mert

azt azért hozzáteszem, hogy van egy erős sejtésem arról, hogy jön még kutyára teherautó, épp amikor legkevésbé számít rája... azaz szerintem csak egy ritka porszem került a falusi információáramlás gépezetébe, de előbb-utóbb belendül az...

amúgy meg elvagyunk. borzasztóan ismeretlen terepen lépkedek és nagyon óvatos vagyok. vagy legalábbis igyekszem az lenni és lassítani, minden cselekedetemet kétszer átgondolni. nem támaszkodni senkire, csak kizárólag saját magamra.

kiderül, mit bírok.

önálló segg

most ez lehet, hogy kurva röhejesen hangzik, de tegnap, mikor megvettem életem első lábtörlőjét - és ez még szimbolikus is, mert most már van 1 Konkrét lábtörlő, nem kell, hogy én az legyek... - és szúnyoghálóját az ajtóra, amit sk. faszán föl is raktam, valami határtalan büszkeséget és elégedettséget éreztem.
két napja elfüstöltem a porszívómat, úgyhogy az előzőeken felbuzdulva elmentem és vettem egyet. Én. Önállóan. nem beszélt le senki róla, nem bizonytalanított el, hogy nem jól döntök, nem vette meg senki helyettem, nem fizette ki. tudom, hogy alap esetben ez nem téma, hanem természetes, de én képtelen voltam már bármiféle önálló cselekedetre. annyira nagyon bitang jól esett!!!

"egyedülálló nő megosztaná..."

... mi több, meg is osztja:   apó és én különköltöztünk. ez javarészt az én döntésem volt. szokjuk az érzést, ami alapjaiban változtatta meg eddigi életünket és aminek a célja is az volt, hogy alapjaiban megváltoztassa. mindhárman emésztjük, dolgozzuk, ki-ki a maga tempójában, vérmérsékletének és lehetőségeinek megfelelően.
hármunkról ennyi, ami a nyilvánosságra tartozik.

a tágabb család, akiknek közvetve, de intenzíven része volt abban, hogy idáig jutottunk, mossa kezeit és sajnálja önmagát. apó tartozékok részéről csak anyósommal beszéltem, ő abszolút korrekt volt. nyilván nem vagyok eztán a szíve csücske, de ez érthető. a többiekkel meg nem is szándékozom semmit eszmecserélni. az én oldalamról senki nem okozott meglepetést, mindenki hozza a maga formáját:

Bunkófi (öcsém) naponta közli velem, hogy én úgy sem fogok jobbat találni, szerinte életem legnagyobb hibáját követtem el és ő (értsd: Ő, aki az atyaúristen földi helytartója) ebben az egészben egyedül apót sajnálja. mindehhez a nyomatékosság kedvéért társít még egy olyan szöges bakanccsal szájbarúgós, lefelébámulós, most roppantmélyenmegalázlak típusú nézést. ettől függetlenül nem átall kajánul, gusztustalanul belevigyorogni apó fejébe napjában többször és belekötni minden tettébe. sajnálata azért is érthetetlen, mert az irigységből,  kisebbségi komplexusból, az erős önértékelési zavarából, valamint az egyre elhatalmasodó idiotizmusából adódóan a gyűlöleti küszöbértéke apóval szemben az elmúlt 10 évben az egekig kúszott.

anyám konkrétan szó szerint csak és kizárólag saját magát sajnálja. de azt nagyon. neki ez mennyire fáj - és átlag 10 percenként ezt bizonyítandó, látványosan el is sírja magát - mi lesz most ővele?  (!?!?) aztán tovább röhögcsél valakivel. egyetlen mondat elég lenne ahhoz, hogy közel kerüljek hozzá. pl: te hogy vagy, kislányom, tudok valamiben segíteni? vagy csak egyszerűen ne szólna hozzám és azt a töménytelen faszságot, ami jön belőle, másra ontaná... bűnbak vagyok, fekete folt, és ki tudja mi még.
hosszan tudnám még sorolni, de nem teszem, mert csak engem gyengít és most erősnek kell lenni.

apám:... erről sok mindent nem tudok írni. első nekilendülésükben az ő vezényletével kollektíven azonnal ki akarták rakni apót mindenhonnan, aztán a kiselőadás után közvetlenül lebasztak, hogy hogy húzhatom ki a talajt így a férjem alól. (én??? halvány sejtelmük nincs róla, h közös-e a döntésünk - nem kérdezték, nem mondtam, hogy egyáltalán mi a probléma, de a kreténhülyeköcsög, aki AZ Ő ÉLETÜKET juj de nagyon elbassza, az csak én lehetek). jelzem, az ötperces nagymonológ alatt egyetlen szó és gondolat nem hagyta el a számat... értem én ezt?! nem. de addig jó nekem!
a tisztességtelenség kedvéért azt el kell mondanom, hogy az ízléstelen megnyilvánulások közti szünetekben folyton biztosítanak róla, hogy elfogadják a döntésemet ( az enyémet???) és támaszkodhatok rájuk...
ja. ez így is van. ha példának okáért valamiért nagyon szeretnék egy hátulról mellbe szúrást, mindenképp hozzájuk fordulnék elsőként. okos embernek nincs feltétlen mindene, de mindig tudja, kinél kell kopogtatni a hiányzó dolgokért...

eddig megálltam, hogy nem szólok, csak az öklöm és a gyomrom van görcsben, miközben naponta némán hallgatok minden sirámot, beszólást és hisztit. most őszintén, mi a véres kínkeservnek magyarázzam azoknak az embereknek, akik papír szerint a legközelebb állnak hozzám - gyakorlatilag fényévekre tőlem - akiket egy pillanat töredékéig nem érdekel a sorsom, hogy mi történt és mi nem közöttünk. megfogalmaztam egyszer és ehhez tartom magam:   amiről tudnotok kell és benneteket is érint, elmondtam, a többi csak rám és apóra tartozik. sajnos nem vagyunk olyan viszonyban, hogy be kelljen számolnom nektek hármótoknak ezen felül bármiről is.

ez a büdös nagy helyzet házunk táján. szar ügy, de ez van.

jeeeeee! A mese folytatódik...

hiinnnnyebasszameg, eszembe jutott a belépés!!!!!!!!!!! jó, tudom,csak én lehetek ilyen pancser, hogy elfelejtem...és én vagyok az a giga zseni is, akinek eszébe jutott...höhö.

psz (pszichológus Szilvia) minden bizonnyal fejlődésnek értékelné ezt a mondatot. és tulajdonképpen az is. mert psz, akihez elvittem Aprókát tavaly - egyúttal én is nála ragadtam - sok mindenre rávilágított. átkeverte a lapokat a fejemben, új osztást csinált és ez az új leosztás már nekem is jobban tetszik. rend ugyan még nincsen, de már látom, hogy nekem is vannak jó lapjaim, egyúttal esélyem nem csak a túlélésre, hanem az élésre! a gond legtöbbször az, hogy nem tudom, rablórömit, vagy fekete pétert játszom éppen, netán orosz rulettezem...

családi viszonyaim egy része változófélben. nem látom még kristálytisztán, hogy jó, vagy rossz irányba, de a változás mindenképpen időszerű. ill. változtatás, én csinálom. erről majd később.

Aprókán is átsüvített a változás szele. elballagott az oviból, lettek barátai, bandázik velük, mi több, egyfajta falkavezér szerepben tündököl! úszni és focizni jár és szeptembertől kezdődik a rettegett iskola! ettől mi ketten versenyt parázunk. pedig tudjuk - én legalábbis - hogy meg fogjuk tudni oldani ezt a feladatot is, mint az eddigieket. az elmúlt időszakban Aprócska és én kőkeményen dolgoztunk azon az Aprócin, aki ma szuszog itt mellettem. ma köszön idegeneknek, beszél hangosabban, mint egy hangyaköhögés, per pillanat kimutatja és szavakba foglalja, ha nem tetszik neki valami és azt is, ha örül. tud szót fogadni, tud dacos és engedetlen lenni, de tud bocsánatot kérni is. és igen, most itt egy hét éves gyerekről beszélek, aki öt évesen mindezt még nem csinálta.

beszélgettem egyszer egy számomra nagyon fontos emberrel (mcs), akinek azt találtam mondani, hogy ha gyereked van, az iszonyat nagy felelősséggel is jár - a számtalan sok boldogság és csoda dolog mellett - és bizonyos értelemben teher. édes teher, de teher. mcs, összehúzott szemöldökkel, már-már mérgesen, hogy hogy mondhatok ilyet, annyit szólt, hogy maradjuk csak a felelősség mellett. mcsnek nincs gyereke, vannak viszont nagyon is jó gondolatai a világról és az emberekről, de hát mindenhez ő sem érthet. én ragaszkodom ehhez a tézishez, mert tapasztalom. mert már azóta, hogy a pocakomba költözött, benne volt minden egyes gondolatomban és döntésemben. minden lépésemet meghatározza, hogy rá, Aprócskára milyen hatással lesz az. és teher ez akkor, mikor gyorsan kéne dönteni, akkor meg pláne, ha szívből... nem beszélve azokról a küzdelmekről, amikhez ő juttat hozzá, azokról a csatákról, amiket együtt vívunk meg.

az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ettől a tehertől soha meg nem válnék! bizonyos helyzetekben még ma is képes vagyok rácsodálkozni, h én egy mázlista vagyok, h TE tényleg az én KISFIAM vagy! szeretlek.

L bébi éppen ma látogatott meg pót-anyástól-mamástól. szép, okos és nagyon hasonlít O-ra. jól érzi magát, szerintem kiegyensúlyozott. ha nem tudnám, hogy vár még rá a nagy feladat, hogy megtudja, hogyan indult az élete, azt gondolnám, hogy ez egy valódi tündérmese. de hátha van annyira intelligens, mint az anyja és a nagyanyja voltak és fel tudja dolgozni segítséggel a dolgokat. remélem. az biztos, hogy keresztanyai minőségemben én tuti mellette leszek, meg rajtam kívül szerencsére jó néhányan. 

eddig tartott a mese mára, ásítozom a pizsamára... viszont mától, ha Isten és a párt is úgy akarja folytatom. illetve elkezdem megint... vagy ilyesmi.

július 11. óta itt megállt az idő. és tényleg. a nyár úgy suhant át az életemen, mintha itt se lett volna. fontos esemény, hogy L bébi jól van, kibújt egy egész db foga és időközben megkereszteltük, én lettem a keresztanyja. irtó jó fej, hümmög, prüsszmög, vigyorog, vicceskedést kezdeményez, meg minden, szóval kiegyensúlyozott. keveset látom, mert úgy alakult, h Apróci bekattant az ovitól, az új csoporttól, új mindentől és olyan ijesztő tüneteket produkált, h ihaj! a szeptember nagy részét azzal töltöttük, h kivizsgálásokra hordtam gyermek pszichiáter-pszichológus, vele voltam minden létező időben. illetve ez még mindig így van. egy hónap elteltével azt mondhatom, h talán kicsit felengedett, de még mindig utálja az ovit úgy, ahogy van. folyamatosan tic-el(ezt nem magyarázom, keressen rá, akit érdekel.), mindenféle lehetséges módon. volt szájhúzogatás, kacsintgatás, krákogás, fújtatás, most éppen egy ilyen röfögésszerű hangnál tartunk. nem kicsit idegesítő... ettől eltekintve egyébként általában most már jókedvű és hatalmasakat lehet vele beszélgetni, hála Istennek! jóval nyitottabb lett az újdonságok iránt, de még mindig izgulós - ezt vezeti le a tikkeléssel. pl. beírattam úszásra is és marhára tetszett neki. igen kemény melóba került, mire feltornáztam idáig és sok agymosással felérő negatív véleményt kapok még mindig, többnyire szeretett családtagjaimtól, h mit és hogyan kéne, v nem kéne csinálnom, vagy a gyereknek mi volna a jó etc etc... ezek 1 része megy a kukába, más része a lelki szemetesembe, h aztán, ha depizni támad kedvem elővehessem és jó mélyre sodorhassam magam vele. de lényeg, h Apróci halad az önmegvalósítás útján és remélem, hogy frankón megkeményedik, erősödik jövő szeptemberig.

múlt pénteken "elhajlási engedély"-t adtam magamnak és a csapattal elmentünk egy táncos mulatságba. jéger és sör kombóval sikerült a megfelelő lazultsági szintre kerülnöm, ráztam egy kicsit a valagam, aztán hajnal négyig észt osztottam két ismerős fiúnak az élet nagy dolgairól.
eztán két órás alvás után mentem dolgozni, hideg volt és miegyéb. ennek megfelelően annak, rendje módja szerint jól megfáztam és meg sem álltam egy alapos fülgyuláig. Fülészek Gyöngyénél tegnap egyébként is jelenésünk volt Aprókával ellenőrzés végett, így egy kalap alatt engem is "szívesen" megnézett. Úgyhogy most cataflam-augmentin mix játszik és csak halkan ábrándozom róla, h a jéger-sör páros mennyivel jobban esett.

Unterpremstätten-Graz Bryan Adams + Szlovénia + lódarázs(Hornet) +mi és képek

hatodikán leadtuk a gyereket, felpattantunk a motorra és irányt vettünk Grazba, életem(tünk) első B.A. koncertjére. röpke 19 évet vártam erre. gyerekkorom óta nagy kedvencem és valahol apóval való megismerkedésünk első taktusainál koncertezett Mo-n, de nem mentünk el, mert apó nem akart. aztán járt még itt és a környéken néhányszor, de apó még mindig nem akart...csak az általa fontosnak vélt kultúrprogramok voltak követhetőek, én meg nem lázadoztam. most sem és nem is igazán értem mi vezérelte, mikor jegyet vett rá...ill. hazudok. talán értem, de vannak azok a dolgok, amik jobb később, mint soha és vannak azok, amik túl későn... na ennyit a magánéletünkről.
B.A. egyxűen fenomenális volt, a zenekarral együtt! olyan gitárszólókat zavartak le, hogy az őskritikus apó is csak hüledezett - nem csekély elégtétel volt ez az ÉN zenei ízlésemnek.
a koncert felénél B.A. szólt, h egy vki felmehet a színpadra. rá is mutatott egy szőke csajszira (neeem, nem én voltam he-he! szarba lett volna a haza, mert nem sokat tudtunk volna beszélgetni, mivel B.A. nem tud magyarul, ugye...) , negyvenezer oszták közül sikerült kiválasztania egy német lányt..pahh. mikor szerencsétlen, a feltett kérdésre válaszolta, h i come from germany, a tömeg hangos fujjogásban tört ki. nem irigyeltem. B.A.-ból kitört a röhögés, de nagyon frappánsan kezelte a helyzetet. csóri szöszi énekhangja is elég sajátságos volt (kibaszott diplomatikus vagyok!!!) és az se különösen növelte a tekintélyét, hogy a közös éneklésre szánt dal szövegét sem tudta. a végére azonban belejött és tuti, hogy örök életre szóló emlék lett neki az az este.
mi másnap ismét a Lódarázs nyergébe pattantunk és nekivágtunk a hegyeknek, Szlovénia felé.
jóóó, néha pihenni is kellett...az idő előrehaladtával egyre sűrűbben... a fokhagymagerezdjeim súlyos testi sértés miatti perrel fenyegetőztek!
Bledben, egy kempingben találtunk szállást, ilyen faházban:


döbbenet: Basszus! ebben tényleg nincs fürdőszoba!
a bal oldalon lévő kádár-remeket nem próbáltuk ki, mert közös volt a szomszéd fa-házasokkal és az ő szutykos vizük állt benne, plusz lusták voltunk. vacsiztunk, sétáltunk egy hatalmasat és bealudtunk.
szombat reggel elindultunk visszafelé és este 10-re, közel 12 órás motorozás után keveredtünk haza. minden porcikánk sajgott, de egy órás pihenő után már újra csüccsentünk volna vissza a Lódarázsra érezni a sebességet és azt a jellegzetes motor szagot. kicsit olyan morbid ez, mint a szülés: rohadtul fáj, mégis boldoggá tesz.

második esély

borzalmas életkezdés és három hónapos kálvária után úgy néz ki egy kicsi lánynak látszik már az alagút vége. L. csütörtökön kiszabadult a fehér falak közül, délelőtt vihette haza pótanyuja!
a múlt 7 szerdán ismertették a határozatot, csak nem mertem elkiabálni, amíg ki nem engedik. O barátnője nevelheti, nagyon aranyos, szimpi nő. úgy tűnik L. is meg van elégedve, mert eszik, alszik, vigyorog. igaz még csak két nap telt el, messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, de első ránézésre azt mondhatjuk, hogy nem okozott L. babánál sokkot a környezetváltozás, sőt! érdeklődve figyeli a játékait, meg a különféle színeket, meg mindent. óriási különbség a cs.otthonhoz képest, nagyságrendekkel jobb! I. anyu elmondása szerint imád ölben lenni és nagyon tetszik neki a testközelség. naná!
nagyon sokan nagyon sok követ mozgattunk, és kurva sok mozdíthatatlan kővel próbálkoztunk az utóbbi hónapokban. sok, egymás számára vadidegen ember fogott-és dolgozott össze ezért a kislányért, O. és A.néni iránti szeretetből és tiszteletből, azért, hogy L-nak a körülmények ellenére a lehető legjobb legyen, esélye legyen túlélni. a többség, velünk együtt I-t akarta, támogatta elejétől fogva. végül a gy.ü. is erre a megoldásra jutott. hogy ehhez miért kellett három hónapot elpocsékolni, arra nyilván megvannak a bürokratikus magyarázatok... most már az a lényeg, hogy jó helyen van remélem, hogy az idő majd igazolni fogja a döntés helyességét.
ma éppen hat hónapos, Boldog második életet Neki!

tébolyda

a gyerekem megháborodott! beleraktam a fürdőkádba, fürcsi, pancsi, habzsi-dőzsi, majd kijöttem, mert még játszani akart. kisvártatva megjelenik a szobaajtóban, full csurom vizesen szandálban, rövidnaciban és pólóban, beterpeszt, vicsorog, megrengeti a tekintélyes pocakját és közli, h hasitasi nem kér kódot! - nem bírtam lebaszni, mert annyira röhögtem, h amúgy is tök hiteltelen lett volna. aztán meg arra gondoltam, h légy megértő mgh, te is voltál hat éves...pfff

ma ennyire telik

él az ember egy átlagos és többé-kevésbé nyugalmas életet, aztán történik valami. aztán megint valami, megint megint. még ki sem heverte az elsőt, éppen csak ránézett a másodikra és még csak bele sem mert gondolni a harmadikba, amikor bevágódik a negyedik és ez így megy tovább és tovább - amikor a sorsot elkapja a gépszíj és csak forog és csak kavar, egyre nagyobb hullámokat.
egy ideig még kézzel-lábbal tiltakozik, próbál felszínen maradni, megfogalmazni legalább mi történik körülötte, vele. leírni, kézzelfoghatóvá tenni. végül már annyi minden süvít a fejében, hogy képtelen lépést tartani, már nem tudja megfogalmazni, a sikertelenség hatására nem is akarja. aztán csak beletörődve, összetörten sodródik az árral. elcsendesülve megadja magát annak a valaminek, amiben igazán nem is hisz. a sorsnak.
és ebből születnek majd új eszmék, ezeken a romokon szökken szárba, a megadás utáni nyugalomból egy új élet szebb reménye.
ámen

J.O. az én unokatesóm volt...

igen, nagyon szeretett volna már gyereket. és igen, interneten ismerkedtek meg. és igen, céltudatos, sikeres, okos, jól kereső nő volt; ahogy ezt a cikkekben megírták. de ettől sokkal-sokkal több volt! mosolygós, segítőkész, önálló, határozott, intelligens...és végre Anya volt.
ő is, és A.néni, az anyukája is, nagyon szerették Aprókát és Apróka is szerette őket, mert a gyerekek megérzik a jót és a kedvességet, ami anyából és lányából úgy áradt.
Néhány nappal ezelőtt, kegyetlenül, brutálisan és erőszakosan vette el tőlük az életet az, aki O-nak megadta az anyaság lehetőségét; élettársa, három hónapos kislányának apja.
L.baba 3 hetes volt, amikor meglátogattuk őket, anyukája arcán a kialvatlanság és a fáradtság mellett valami furcsa, büszke fény csillogott, ahogy a kiságyban alvó, tetőtől talpig rózsaszínben tündöklő kislányára nézett. O-t még sosem láttam ilyennek. Olyan földöntúli, mese-szeretet sugárzott róla, ami csak az anyává lett nők sajátja, amikor gyermekükre néznek.
nézem a hírportálokon a házról készült képeket. arról a házról, ahol többször vendégeskedtünk, ahol a mi növényeink vannak, aminek az óriási nappalijában Apróci döngetett ezerrel néhány évvel ezelőtt a kismotorján és szinte hallom, ahogy A.néni furcsa, érdekes hangján kacag rajta. most nem félti az üvegpolcot, a bútorokat, most Aprócskának mindent szabad és O. a kanapé mögül szélesen mosolyog a társaságra, mosolyában benne van anyjának öröme, Aprócskám csilingelése és az élet.
nincs bocsánat, nincs megértés, csak fájdalom és döbbenet van. ezt a két nőt szándékosan és hidegvérrel megölte. ez van. bármi más csak sallang. duma. nem érdekel a pszichológiai vélemény, nem érdekel, h annak a gyilkosnak mik voltak a sérelmei. leszarom, h vélt, v. valós sérelmei voltak. csak sérelmei voltak. önkontrollja nem.

és simán van olyan netes hozzászóló, aki le meri írni, h O. hibázott, amikor azt a sok diplomáját megszerezte, mert ezzel feszültséget okozott a férfiakban és ne csodálkozzon azon, h így járt... ember ellen nincs orvosság.

most akkor a gyilkos áldozat lesz, mert őt nem szerették? és mert megmondták neki, h mihaszna? és gyilkosból szentté emelhető, mert ugyan brutális módon halálra verte gyermekének anyját és nagymamáját, a gyerektől két méterre, de a gyereket nem bántotta, "mert szerette"? hát bassza meg! ha szerette volna, inkább öngyilkos lesz, nem gyilkos.

szakmai termelési talicska

rotációs kapa a'la gugli.



nevezett kerti eszköz egy német oldalon találtatott és kampány jellemzőinek megismeréséhez a csúcstechnika segítségül(?) hívatott:

"a model neve: termesztés szunyogriasztó
Ez a szakmai termelési talicska ideális off-road használatra.(!!!!!!☺☺☺ízirájder b+☺☺) Mint erőgéppel lehet minden egyes tengelyt kell venni. Mindazonáltal, meg kell legalább egy előre és hátra funkció. Dimenziója a billentés vödrök."

nah. mosmán eztet is tuggyuk, oszt jóvan.

vérkép nagyon pöpec, aszerint egészséges vagyok, mint a makk. a szememtől egyenesen el volt ragadtatva ma du. a szemész. megkönnyebbültem, h nem kell 'szeműge', mert nehezen férne el már bármi is a fülem mögött...
hogy mégis akkor mi a kórság ez, azt még mindig nem tudom. ennyire kikészültem volna és még csak észre se vettem?! mivel T. óta nem fájt 1x sem, már épp kezdtem volna ejteni a témát, de a házi dr. bekeményített, h most már járjunk a végére, irány a neurológia. ehh - majd holnap felhívom. ha ott sem találnak vmit, beutal a pszichiátriára?! gyanús nekem a pasi, ki akar csinálni...pedig én normális vagyok..a hangok legalábbis ezt mondják..
ja! és a koktélcseresznye a cuki kis habra: aprókirályfi lázas. hát nem édes?! (nem)
mantrázom én folyamatosan magamnak, h nyugodt vagyok ommmm nyugodt vagyok...kérdés, h mire megyek vele? ha minden kötél szakad, legfeljebb felhívom T-t és oltárira lebaszom.

varázslat

sokan úgy gondolják, h amit nem látunk, nem hallunk, nem tapintunk, ízlelünk, szagolunk, az nincs is. én nem tartozom közéjük. már elég régóta nem, és azt hiszem soha nem is láttam ennyire szögletesen a dolgokat, de elfogadom, h mindenkinek szuverén joga eldönteni hogyan áll az élet nagy dolgaihoz.
tegnap reggel felhívtam T-t (té, mint természetgyógyász és té, mint tamás) és letámadtam, h mondja meg, mi van a bukómmal, v csináljon vmit. várt 1 kicsit, majd azt mondta, semmi különös, stresszes vagy, attól fáj. válaszul szinte sikítottam bele a mobilba, h de nem vagyok stresszes!!!és abban a pillanatban megrökönyödve a saját hangomtól elröhögtem magam: basszus stresszelek?! aztán nem tudom, h és miként - és nem is akarom tudni - de olyan mély nyugalom szállt meg, h hihetetlen. mindenki azt gondol, amit akar, de nekem 4 hét után előx ma nem kellett bevennem fejfájásra gyógyxt.
úgyhogy UJJÉ!!!!!

negyedik hete megállás nélkül fáj a fejem. vérvételen voltam, jöv7en lesz eredmény. fülészeten voltam, nem az a baj. szemészetre megyek, meglátjuk. az a kva nagy helyzet, h erőteljesen pánikolok most már és nagyon csúnya, nagyon rossz dologra gondolok. pedig nem akarok.
szeretek élni, hagyjanak még!

utazás kiegészítés szende részére:)

tehát kérem az ilyesmi úgy zajlik, hogy a bemutatandó cuccokat hűtőkamionnal viszik egységesen az összes magyar kiállítónak és mire mi hétfőn délelőtt a repcsitérről odamegyünk, már behordják őket a csarnokba. van egy egységes magyar stand, ezen belül minden cég külön állít ki és mindenki maga rendezi be a saját területét. teljesen szakmai jellegű és abszolút nemzetközi és brutál drága...de megéri. itt lehet ápolni a már meglévő kapcsolatokat és alakítani ki újakat. pl: importálunk francia és belga fajtákat, de a megrendelést mindig e-mailben intézzük, nem találkozunk személyesen. itt viszont felkeresett mind a két cég képviselője, tulajdonosa és személyesen olyan jelentős kedvezményeket ajánlottak, amit nagy valószínűség szerint nem fogunk kihagyni. gyümölcsöző ez nekik és nekünk is. másik pl: jelentős mennyiséget exportálunk Romániába és a román partnereink jó része látogatóként kijön erre a kiállításra, magával hozva más cégeket is, akiknek felkeltjük az érdeklődését és a legközelebbi munkájánál a mi árjegyzékünk is ott lesz az orra előtt, így potenciális vevőből vásárlóvá lép elő;) arról nem beszélve, h a már meglévő partnereknek is egyfajta "érzelmi, elvi" biztosíték, ha az a cég, ahol vásárol, képviselteti magát a nemzetközi mezőnyben.
szakmailag meg páratlan tapasztalatokat lehet begyűjteni az idősebb kollégákkal való beszélgetésekből, amikre év közben itthon nincs lehetőség, mert mindannyian a saját dolgunkkal vagyunk elfoglalva. itt erre bőven akad idő 4 nap alatt reggel 9-től, este 6-ig.
remélem tökre kimerítettem a tudásszomjúságot ☺

göthös, német, repülőfrász

január 24-től 28-ig idén is megmérettük magunkat nemzetközileg. hogy ennek fizetőeszközben milyen a sikere, az majd az év során derül ki, de minden egyéb tekintetben jól sikerült kiállítás volt. 1 héttel indulás előtt aprócska menetrendszerűen lebetegedett...sikerült kikúrálnom annyira, h ne az idegösszeomlás szélén állva kelljen elhagynom az országot miatta, mint tavaly. apó hordta oviba, nagyon pöpecül elvoltak. most, h itthon vagyok megint taknyosodik...
az indulás előtti 7en rajtam is kiütött a nyavalya enyhe fülfájással. szombaton leültem a gugli elé mások okosságaiból szemezgetni, miként kéne megóvnom hallószerveimet a repülőn, majd pánikszerűen elrohantam a gyógyxtárba füldugóért és orrcseppért. a gyógyxész, miután leadtam a rendelést rettentő nyugodt, pszichoanalitikus hangon közölte, h "neked daedalon is kell". pislogtam rá megvetően, h nem értett meg, nem fogok hányni a repülőn, pusztán a füleimet féltem. türelmesen bólogatott, h hidd el, jó lesz, ellazít... elbizonytalanodtam és megvettem a daedalont is, majd utánam szólt az ajtóból, h tessék, adok ajándékba még 1 zacsi füldugót, hátha elhagyod...itt már kitört belőlem az ideges, rohamszerű röhögés és mondtam neki, h na jó, most akkor nem kérdezem meg, mit gondolsz rólam, de ha hazaérek mindenképp tükörbe nézek.
hétfő, repülőre fel, öv be, fejen lévő összes nyílásba bedugva a megfelelő kiegészítő. félreértések elkerülése végett: fülbe füldugó, orrba orrspray, szájba 3 rágó. az alsó régióba nem dugdostam semmit, mert zabszem se fért volna be;)
ennek ellenére fájdogált és bedugult leszállás után is, de túléltem.
Főnökanyámmal és az 1ik kollégánkkal képviseltük a céget. a szállodában ért 1 kisebbfajta sokk, mikor a szobaajtón belépve megláttam a frankó nagy franciaágyat. ugyan azzal a lendülettel, amellyel beléptem, sarkon fordultam és lerobogtam a portáshoz és bábeli zűrzavarral (nem tudok nyelveket, csak néhányból 1 keveset) elmagyaráztam neki, h a sikítófrász kerülget, 30 éve nem aludtam 1 ágyban anyámmal és a tűrőképességem 6árait feszegeti a franciaágy a szobában, csináljon vmit! szegénykém rémülten adta tudomásomra, h nincs másik szabad szoba. letörten visszaslattyogtam és magamba roskadva ültem az ágy szélén anyám széles mosolyától ölelve, mikor kopogtak az ajtón. a portás csaj volt, mögötte egy pasi papucsban és bőrönddel. mutogat a csaj, h menjek vele, kipaterolta a férfit, a pasinak 2ágyas szobája van a negyediken, nézzem meg, ha tetszik cseréljünk. naná, h tetszett, de a főnököm még előtte közölte, h ő oda nem bír minden nap fellépcsőzni, ha csak ott tudnak szobát, legyek szíves ne fogadjam el...úgyhogy megnéztem, hálásan megköszöntem és elmagyaráztam, h nekem zsírkirály lenne, de a hölgy odalent kissé bogaras, neki nem oké. igen vehemensen törhettem a célom felé, mert miután tisztáztuk,h marad a francia, kedvesen mosolyogva kérdezték, h honnan jöttünk, olaszok vagyunk-e? én meg ugyan olyan kedves mosollyal közöltem, h nem, ez magyar virtus!
hazafelé majdnem lekéstük a repülőt, noha időben kint voltunk, leadtuk a csomagokat, meg minden formaság, aztán békésen üldögéltünk a büfében. 1x csak halljuk, h a hangosbemondóban egy kedves női hang a mi neveinket ízlelgeti német ajkain. meglepetten sétáltunk a nekünk kiírt beszállókapuhoz, h mit akarnak, még 10 perc van indulásig?! ott a cseppet sem kedves német fiú kicsi híján elküldött anyánkba, h miattunk most újabb buszt kell indítania a repülőhöz, mert az előzőről lemaradtunk. mi csak pislogtunk ártatlan boci szemekkel, h jó indítson, mert mindenképpen haza kell jutnunk, otthon vár a kinder!
végül a német precizitás ellenére és toleranciájuknak köszönhetően rendesen hazaértünk és a hat éves kinder örömmámorban úszva ugorhatott a nyakamba végre!

eltűntem, mert nem volt valami fasza a múlt év vége és ennek a mostaninak sem fasza az eleje. nem betegség, ill. nem Apróka és nem fizikai. kicsit mélyebbre zuhantam, mint szerettem volna. próbálok kifelé mászni, most még csak a kezem nyúlt ki a gödörből, h elérje a klaviatúrát ;)

a karácsony teljesen átlagos ereszd el a hasad fíling volt, a szilvesztert meg átaludtam. ennyit az ünnepekről.

Aprócska ovizik és hetente 2x viszem 1 bizonyos fejlesztésre, ami reményeim szerint jó 6ással lesz rá mind mentálisan, mind fizikálisan. nyilván ettől még nem ő lesz a "HMCS", mert az alaptermészete olyan, amilyen - jórészt tőlem örökölte... - nem is erre gyúrunk. sokkal inkább arra, h összeszedettebb és koncentráltabb legyen. egyfajta felkészülés a sulira.

Buborékfejű unokaöcsém mostanság a fény az éjszakában. Apróci serényen tanítgatja neki a kukanyitogatás rejtelmeit, velem meg rohamléptekkel halad a nyelvöltögetés tudományában. anyukája valószínűleg roppant hálás nekünk ezekért...de mikor annyira tetszik neki! Bubifej számára Apróci az isten, én meg szeretek a tök jó fej nagynéni szerepében tetszelegni. fúj! ronda- ronda egoizmus.