csendélet

ülök a rönkház lépcsőjén, hallgatom a távoli tárogató édes-bús, ismerős hangjait és nézem, ahogy a kicsi, meg a nagy csattogtat a karikás ostorral.
öt perc semmihez sem fogható béke és nyugalom, múlt és jelen összefonódásában.
nem filozofálok, ez ma délután fél hatkor tényleg megtörtént. én szerencsés vagyok.