hűha!

vasárnap, délután fél kettő. anyám felhívott, hogy van-e kedvem elmenni velük ebédelni, mert, hogy olyan régen beszélgettünk cirka tizenöt - húsz éve... és biztos nekem most szükségem lehet rá.   ööö bokáig hatódtam... és már kezdtem más színben látni őt és a világát, amikor beszólt, hogy "de te kerülsz engem". Aztán " nekem is annyi problémám van, úgy kivagyok". ezen a ponton megint sünivé gömbölyödtem és a tüskék alatt megnyugodva konstatáltam, hogy szuper, mindenki a helyén, én itthon takarítok tovább, ők meg nyugodtan gyárthatnak magukban összeesküvés elméleteket ebédelhetnek.