húbazdmeg

átestem életem egyik legmeghatározóbb élményén.  a bajuszgyantán.
hát anyáááááááááád!!!  ez kurvára fáj!!!
 jó, nem kell fönnakadni kicsiségeken, eddig nem kellett, nem foglalkoztam vele és Életem Nője, lelkem ápolója, (mellékállásban reggel nyolctól, este tízig kozmetikus) is azt mondta, hogy nem gáz, pihő.  de most, hogy harmincöt évesen egyedülálló anya-nő, vagy minő(?) lettem és koncentráltan megéreztem több oldalról is a "nem kellek" érzést, szemet szúrt az a pihő is az orrom alatt és hirtelen felindulásból mondtam, hogy szedjük le. változó kort élünk, változtatni, túlélni, s majd élni akarunk - és mégiscsak olcsóbb ez, mint egy mellfelvarrás... jobb apró lépésekben haladni ugye.
szerintem azt fogom csinálni, hogy kipipálom a listámon, hogy ez is megvolt és inkább veszek egy bajuszpödrőt, de hogy én még egyszer soha az életben ilyet nem teszek, az is biztos!

amúgy meg szarul vagyok. szabadon, de szarul. még mindig nagyrészt menekülök a magány elől. aztán van, amikor meg nem, például ma sem. szembefordulok vele, hagyom, hogy elárasszon, hogy megéljem, mert tudom, hogy csak így győzhetem le. kurva keményen, ahogy eddig soha sem csináltam. ez most egy önbiztatásszerű izé, amolyan önnön magam vállon veregetése, hogy bazzmeg, szedd össze magad, fog ez menni, te Bombanő! ilyesmi ;)